2013. ápr. 23.

Könyvfesztivál 2013


2013. április 18-21. között került megrendezésre a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Eme fantasztikus eseményre én is kilátogattam többed magammal :) Párom vállalta a sofőr szerepét, és jött velünk @aani, @Zizz és a Párja. Így 5-en vágtunk neki a nagy útnak.

6:30-kor indultunk el Hódmezővásárhelyről. Először Apáékhoz ugrottunk be Kecskeméten, ahol a Húgomnak hála, megkaptuk A vérgróf nyereménykönyveinket, amiket még az előző hónapban nyertünk @Zizz-zel a Libri Kiadótól. Mivel nekem már ez a könyv megvan, így a könyv tulajdonosa @Mandula8 lesz, aki sajnos nem tudott velünk jönni a Fesztiválra, de hoztam Neki sok kis apróságot, illetve @aani-val készültünk egy picit nagyobb meglepivel is. (Igen, tudom, hogy elolvasod @Mandula8, és direkt csinálom :D) Drága egyetlen @kuredu-m, Neked is hoztam ajándékot :)
A látogatás Apánál hosszabbra sikerült, mint terveztük, így késéssel indultunk el a barátainkhoz, Anikóhoz és Ferihez, így velük csak 10 percet tudtunk találkozni. Igen, ilyen, ha az ember 100km-rel arrébb költözik, és ritkán jut haza a szülővárosába. Szétszedik a rokonok :D Miután itt végeztünk, felvettük @aanit és nekiindultunk a Könyvfesztivál meghódításának.
Kicsivel több, mint 1 órás késéssel értünk oda a Millenárisra. Leparkolni lehetetlen volt a közelben, így 10 percnyi séta volt az autótól a Parkig. Leejtőn. Ami igazából visszafelé volt kellemetlen.. Tehát a késői indulás miatt sajnos lemaradtam B. M. Grapes dedikálásáról, pedig megígértem Neki, hogy készül újra közös fotó. (Azóta megbeszéltük, és a Könyvhéten biztos, hogy találkozunk!)
Miután megérkeztünk a Millenárisra, a jegyváltás után (Itt találkoztunk @Jeffi-ékkel, illetve láttam Nyáry Krisztiánt, aki fagyiért állt sorba) letámadtuk a Moly Ad Astra Kiadóval közös standját. Menet közben rám köszönt nagy mosollyal egy leányzó, de a neve nem látszott, így a haját arrébb simítva kiderült, hogy Ő nem más, mint @Fleur_Rouge_Cerise :) Végre találkoztam egy kecskeméti mollyal, Budapesten, úgy, hogy én már vásárhelyi vagyok :) Kecskeméten nem sikerült összehozni a találkozót. Pár szót váltottunk, majd indultunk tovább a célunkhoz. Az MHK egyik tagjának (@zso506) elhoztam egy kisebb pakk könyvet a kiadótól, illetve bevásároltam a kitűzőkből és
feltankoltam a gyönyörűséges könyvjelzőkből. Pont ekkor dedikált Hannu Rajaniemi, így Őt is láttam :) Itt találkoztam még @imma-val, @vöri-vel (mint később kiderült) és pár szót váltottam @Nita_Könyvgalaxis-sal is.
Miután a kincseket megszereztük, átmentünk a D épületbe, ahonnan egy VP könyvet kellett elhoznunk @zso506-nak. És itt kivel találkoztunk? Csukás Istvánnal :) A könyv átvétele után nekiindultunk, hogy elmenjünk @Zizz könyvéért, amit a Kossuth Kiadó boltjában tudott átvenni, és akkor még terveztük, hogy beszabadulunk az Ikea-ba is, de idő hiányában ezt nem ejtettük meg, mert akkor nem értünk volna vissza a 14 órási  Molytalálkozóra.

Csináljuk a fesztivált, avagy találkozzunk a Könyvfesztiválon! (@Timus után szabadon)

@Timus szervezésében sikerült sok Mollyal találkoznom, és sok-sok előre lebeszélt könyvet elcserélnem. Ám a legfontosabb: végre találkozhattam @hankman-nel, azaz Kuba Ricsivel, a Holtak világa társírójával. Ricsi dedikálta a könyvemet, és közös kép is készült:


Mivel a MHK augusztusi könyvét én választottam ki, ami nem más, mint a Holtak világa első része, Ricsivel megbeszéltük, hogy a klubtalálkozóra eljönnek Dáviddal. Remélem összejön! :)

@aani-nak névnapja volt, és egy régóta, hőn áhított könyvet szereztem be Neki: a Roxfort titkai-t. Itt vettem át a könyvet (@Loralara, nagyon köszönöm, hogy elhoztad!), majd nyújtottam át az ünnepeltnek, aki hirtelen szólni sem tudott meglepettségében és örömében, de a mosolya mindent elárult: a könyv telitalálat volt :)

Ennél még sokkal jobban mosolygott :)

A sok-sok könyvcsere után elkészült a nagy csoportkép, ahol többek közt a főmolyok: @Bence, @Izolda és @Algernon is tiszteletét tette a sok lelkes Molyocska között:



A képen szereplők balról jobbra: (Bővítem még. Tudom, hogy Facebook-on meg vannak jelölve a képek, de nem tudom beazonosítani a polgári nevüket a molyossal. Ebben légyszi segítsetek!)

@Izolda
@csartak
@Bence
@Timus
@hankman
@Dolorien
@Ravey
@Wee
@ Domeszka
@Papirzsepi
@Fummie
@csüpek
@Maryke 
@Algernon
@aani
?
@Zizz
@Jean
@zkispet
?
?
?
@Toffy
@vikiniki2

A csoportkép után a nagy csapat szétszéledt, de @csüpek és @zkispet csatlakozott hozzánk. Találkoztunk Vader Nagyúrral és csapatával, akik megtiszteltek minket egy közös kép erejéig:


Azt követően, hogy kint szétnéztünk, újra bementünk a B és D épületekbe és tüzetesen megnéztünk minden standot. A Cor Leonis standjánál összefutottunk pár mollyal, és @Gretty-vel is:


Ezután a csapatunk 3 részre oszlott: @Zizz-ék elmentek nézelődni, Párom megpihent az egyik kanapén és a még el nem cserélt könyveimet őrizte. Igaz, nem sokáig, mert @Gretty-nél összefutottunk @MFKata-val, @Roni_olvas-sal, @Mazsidrazsival és még valakivel, de a nevét nem tudom, mert Vele még nem találkoztam. Miután lerendeztem a csajokkal a cserét, @aani-val mi is felderítettük a terepet és vettünk egy-egy pár fülbevalót: @aani Kölcsey kézírásával, én pedig Petőfiével. Onnantól kezdve azzal a fülünkben mászkáltunk :) Páromtól megkaptam Darren Shan: Árnyak asszonya című könyvét, ami 990,- forintba került, de a belépő kupon beváltásával 490,- forintba került! 
Ezt követően kivittük új szerzeményeinket (nekem 8db könyv) a kocsiba és meguzsonnáztunk. @Zizz-ék elmentek boltba, @csüpek és @zkispet elköszöntek, mi pedig Párommal és @aani-val elmentünk sorba állni a Michel Houellebecq dedikálásra. Hát, volt "kis" sor. (Itt meg lehet nézni, mi is ott vagyunk) A sorban állók között felfedeztem Benedek Szabolcsot is :)

Houellebecq @Mandula8 könyvét dedikálja

A dedikálást követően elindultunk haza. @aani-t este 8-kor kitettük Kecskeméten, majd meglátogattuk egy régi jó barátomat, Mátét. 20 percet voltunk nála, majd elindultunk haza, Hódmezővásárhelyre. 22 óra előtt pár perccel értünk ide, majd miután @Zizz-ék elmentek tőlünk, fürdés és beestünk az ágyba. Nem kellett altatni egyikünket sem :)

Másnap kibontottam a pakkot, amit @aani adott, amiben elvileg csak egy könyvnek kellett volna lennie, amit kölcsönadtam Neki...  De volt benne egy meglepetés könyv is! Megkaptam Tőle az Éjmély-t, ami a Méregnaplók második része. És azt hittem elsüllyedek. Ugyanis.. Hát az úgy volt, hogy a Főnix-Lybrum standjánál megláttam ezt a könyvet, és mondtam az eladóknak, hogy imádom az első részt, akik rögtön ajánlották is a másodikat, de mondtam nekik, hogy kemény kötésűben kell, mert az első is abban van meg... Ekkor ugyanis én nem tudtam, hogy @aani megvette nekem ezt a könyvet. Csakhogy puha kötésben! Szóval szegénynek a lelkébe tiportam kicsit, azt hiszem. Átkoztam is magam, amikor kinyitottam a csomagot, amiben megtaláltam a könyvet. De nagyon nagyon örülök neki, és hamarosan el is fogom olvasni! Köszönöm szépen még egyszer! :)

Íme a szerzemények:



Nagyon jól éreztem magam, fantasztikus volt ez a nap! Találkoztam és megismerhettem sok Molyt, és könyvek között voltam egész nap! A Könyvhétre a spórolást pedig már most elkezdem! :)

11 megjegyzés:

Mandula8 írta...

Kegyetleeeeen vaaaaaaaaaaaaagy... Kínzod itt a szegény beteget, de ne áruld el, mert a meglepetésnél kevés dolgot szeretek jobban! :) Mikor lesz már szombat???

Jean írta...

Már csak 4-et kell aludnod, és megtudod :)
A kínzás viszont az lett volna, ha lefényképezem a szép kis Libris tasakot, amibe az ajándékod van, és ki is teszem a fotót ;)

Mandula8 írta...

Brühühühü... Neked a sötét középkorba kellett volna születned, halálra kerested volna magad új kínzásmódszerek kiagyalásával! :)

Dolorien írta...

Hankman mellett a rövidgatyás fehér pólós vigyorgó valaki én vagyok (Dolorien):)

Jean írta...

Neeeeeee!!! És nem köszöntél rám? Veled találkozni akartam! Tudom, nem beszéltük meg, de láttam, hogy jössz, és azt hittem, össze fogunk futni. Persze ennél jobban gondoltam az összefutást :)

Gretty írta...

Már épp kérdezni akartam, hogy elengedtelek könyv nélkül? De aztán kiszúrtam az Ördögkatlant. :)
Köszi a képeket, nagyon jók lettek!

Dolorien írta...

ŐŐŐ! Hát ha ezt tudom, tényleg szólok külön:D Csak annyi sok moly volt ott, hogy nem is tudtam, mit mondjak kinek, álltam ott tétlenül, vigyorogtam:D Pedig még oda is akartam menni hozzád kérdezni egy-két dolgot a fotózásról... ejnye:D

Jean írta...

Gretty, az Ördögkatlant MFKatával cseréltem :D De nem engedtél el könyv nélkül :) Vettünk egyet, de az titkos, mert azt kapja @Mandula8. Szóval ha rá is jössz, el ne áruld, mert meglepetés lesz :)

Jean írta...

Dolorien, én pedig a cukrászatról :) Képzeld, felvettek cukrász tanulónak! Múlthét óta járok suliba, december közepére én is cukrász leszek :)

Könyvhéten ugye találkozunk? :)

Dolorien írta...

Aztamindenit! Micsoda jó hír:D
Hát Könyvhéten én csak 8-án megyek a Molymob miatt.... de ha akkor még van suli, és pénzem is, lehet egyik hétköznap is felnézek, úgyse nagyon lógtam még;) De egy találkozót megejthetünk:)

Jean írta...

Mi biztos, hogy csak 8-án megyünk fel, mert nekem suli, Páromnak munka van hétköznap. Meg akik jönnek velünk, szintén suli/munka. De a 8.-a szinte biztos :) Majd lebeszéljük a találkozót :)

Megjegyzés küldése

 

Jean világa © 2010

Blogger Templates by Splashy Templates