Neil Gaiman: A temető könyve

A temető könyvét 1,5 éve már olvastam, viszont a HMKKlub ezt a könyvet szavazta meg első könyvnek, ezért újraolvastam :)

Fülszöveg: „Senki Owens, barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, ott a különös és rettentő lény, a szlír. Viszont ha Sen kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű, aki már megölte Sen egész családját…”

Kapcsolatom a könyvvel:

Olvastam már Gaiman e művét, és nagyon tetszett. Most is tetszett, de anno egy picit jobban.

A történetről:

A könyv egy gyilkossággal kezdődik, de ez mégsem olyan felkavaró, mint amilyennek lennie kellene. Magát a gyilkosságot nem mutatja be Gaiman, sokkal inkább a gyilkos eszközt, a helyszínt és a Jack nevűt, aki 3 embert már meggyilkolt. A babát, akit mindenképpen meg kellett volna ölnie, elszalasztotta. A "kis totyogó" a nyitott ajtón kimegy az utcára, fel a dombra, be a temetőbe. Itt kezdődnek a baba, azaz Senki Owens kalandjai.

A kötet 8 fejezetből áll. Mind Senről, a fejlődéséről, kalandjairól szól, de mégsem kötődnek annyira szorosan egymáshoz. Akár önálló novellaként is megállná némelyik a helyét. A fejezetek előtti illusztrációk Dave McKean munkái, amik remekül tükrözik az elkövetkező rész eseményeit.

Ebben a történetben is előkerülnek a már "jól bevált" lények:

A szellemek, mondhatni átlagosak, mert az ő természetükben nem volt semmi újítás. Itt leginkább őket, a temetői létüket ismerhettük meg, a már ismert képességekkel (Áttűnés, Csúszás, Alvajárás).

Szintén sokszor találkozunk farkasemberekkel, akiket itt Isten Kopóinak neveznek:
"Kiket az emberek Farkasembereknek vagy Lükantropoknak hívnak, magukat Isten Kopóinak nevezik, mivel állításuk szerint átváltozási képességük teremtőjük ajándéka, és kitartásukkal fizetik vissza az adományt, mert a gonosztevőket egész a Pokol kapujáig kergetik."

Ghoul

Színre kerülnek a "vámpírok" is, bár ezek a lények a legkevésbé
hasonlítanak az általunk megszokott vámpír ideához. Ezek ghoulok, nem vámpírok, amire a városuk neve is következtetni enged: Ghulheim. (az eredeti műben Gaiman nem vámpírokról, hanem ghoulokról ír. Oké, hogy ez a "faj" nem olyan ismert, mint a vámpírok, de miért kellett őket átkeresztelni?!)

Itt vannak még a JACK-ek (Józan Akarnok Céltudatos Korhelyek), akiknek egyik tagja megölte Sen családját és az elmúlt 14 évben rá vadászott. Róluk nem sok mindent tudunk meg. Ők a Régi Tudás őrzői, ami a mágia egyik területe. "Olyan, mágia, amit csak a haláltól kaphatsz."

A kedvenc részem, a Macabray volt. Gaiman ezt az allegorikus műfajt remekül beépítette a történetébe. Ijesztőnek kellene lennie, hogy a holtak az élőkkel táncolnak, itt mégsem az, sokkal inkább egy kedves, nagyívű esemény, amire a holtak készülnek, de az élők nem emlékeznek.

Összességében:

Ez volt a második Gaiman könyv, amit olvastam. Kicsit féltem tőle, hogy a Csillagporhoz hasonlóan nem igazán nyeri majd el a tetszésemet, de ez nem így lett! Nagyon tetszett az a világ, amit az író ebben a könyvben elénk tárt. Sen igazán szerethető karakter és akik végig kísérik, segítik a könyvben, mind érdekesek és titokzatosak. Nem mindennapi téma, hogy egy kisbabát szellemek neveljenek fel, de Gaiman ezt remekül tárja elénk. A szellemek között tanárok, költők, történelmi személyiségek jelennek meg, akik tanítják Sent, hogy megállja majd helyét az életben. A szellem gyerekekben barátokra lel, de mint mindenki, ők is megrekedtek haláluknak "korában", ezért idővel Sen kinövi őket. Éppen ezért nem meglepő, hogy feszegeti a határokat, kiszökik a temetőből, bajba keveredik. Kérésére Silas még azt is megengedi, hogy iskolába járjon, holott nem tudják a temető kapuin kívül megvédeni. Sen viszont fejlődik, idősödik, lassacskán felnő és kérdései vannak. A holtak világában pedig már nem sokáig maradhat.

"Te élsz, Sen. Azaz végtelen lehetőséggel rendelkezel. Megtehetsz bármit, csinálhatsz bármit, álmodhatsz bármit. Ha megváltoztatod a világot, a világ megváltozik. Ez lehetőség. Ha meghalsz, elszáll. Nem lesz."

A könyvet kicsit hiányosnak érzem. Annyi potenciál van ebben a könyvben, de mindenbe épp csak egy kicsit kóstolunk bele. Silast nagyon megszerettem, fontos szerepe van, róla mégis alig tudunk meg valamit. Miss Lupescuról is olvastam volna többet, a JACKek "munkásságáról" vagy az éjkísérőkről. A szlírről, Ghulheimről vagy Liza életéről regényt lehetne írni. Viszont, az is igaz, hogy így arra ösztönzött a könyv, hogy utánanézzek ezeknek a fogalmaknak. Ezt pedig nagyon jó dolognak tarom.

Értékelés: